Képzési, foglalkoztatási programok
A Hajdú-Bihar Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány szolgáltatásai közé tartozik a mikro-, kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, civil szervezetek, és a lakosság számára különböző képzési és foglalkoztatási programok szervezése és megvalósítása, elsősorban a vállalkozói munkaerő-igény kielégítését és a foglalkoztatási ráta növelését célozva.
Az Alapítvány vegyesen szervez általános, valamint egyedi igényekre alapozott specializált rövid ciklusú képzéseket. A képzések során az Alapítvány gyakran vesz igénybe innovatív képzési és képzésszervezési módszereket, így elektronikus piactereket a képzés szervezésére, vagy e-learning tananyagokat az oktatásra.
A programok megvalósítása során különös figyelmet fordítunk arra, hogy azok piacvezéreltek legyenek, vagyis, a vállalkozások, az önkormányzatok vagy az inaktívak által felvetett, mérhető és alátámasztható valós munkaerő-piaci problémára reagáljon az adott programunk. Ennek a hozzáállásnak köszönhetjük és ezzel garantáljuk, hogy projektjeink sikeresek, azok minden esetben a képzettek sikeres elhelyezkedésével, a vállalkozások számára pedig a megfelelő képzettséggel rendelkező munkaerő megtalálásával zárulnak.
A képzések során erős szakmai-szakértői együttműködést valósítunk meg képző partnereinkkel, így többek között a régió legjelentősebb felsőoktatási intézményével, a Debreceni Egyetemmel.
A konkrét képzéseken túl az Alapítvány rendszeresen részt vesz partnereivel közösen foglalkoztatási, képzési programok, stratrégiák, megállapodások elkészítésében kistérségek, a megye és a régió számára, a munkába bevonva a határ túloldalán levő vállalkozásfejlesztési, önkormányzati és felsőoktatási partnereket is.
Szervezetünk rendelkezik vállalkozóvá válást segítő akkreditált felnőttképzési komplex programmal, több új képzési csomagunk akkreditációja, valamint intézményi akkreditációnk folyamatban van.

